A tanügy helyzete Hegyközpályiban
A debreceni Kollégiummal való kapcsolat
A református kollégiumok közül Magyarországon a két legnagyobb központ székhelye Debrecen és Sárospatak volt. Ezek az anyaiskolák kiterjedt partikuláris hálózattal rendelkeztek. A partikula, vagyis a partikuláris iskola az iskolatörténészek szerint
XVI-XVII. századi fogalom. Dankó Imre szerint viszont partikuláris iskola fogalma középkori eredetű, és kis, alacsonyrendű iskola a jelentése. A református iskolaügy csupán átvette ezt a fogalmat feltehetően a XVI. század második felében. Olyan résziskolát jelent, - amint a neve is mutatja: pars=rész - ,amely valamelyik protestáns Kollégiumhoz, mint anyaiskolához tartozik. Az ehhez való tartozást hármas kapcsolat fejezte ki. Elsősorban azt kell megemlíteni, hogy a partikula a tanerőit időről időre az anyaiskolától kapta. Másrészt a partikula tananyaga és módszerei minden szempontból azonosak kellett legyenek az anyaiskoláéval. Ez a következmény nagyon fontos volt, mégpedig főleg azért, mert a harmadik kapocs alapját képezte. Ugyanis a partikulákban tanuló diákok ottani tanulmányaik elvégzése után az anyaiskolákban tanulhattak tovább. Persze nem adatott meg mindenkinek ez a lehetőség, kizárólag a legjobbaknak.
A partikulák elsősorban aszerint alkottak rendszereket, hogy melyik anyaiskolához voltak a legközelebb, és hol érvényesülhetett a már említett hármas kapcsolat. A területi meghatározottság mellé azonban más rendszeralkotó tényezők is járultak, főleg politikaiak.
A partikula rendszerek alakulására nagy hatással voltak a politikai tényezők. Amikor például Várad elesett 1660-ban,sok partikulával rendelkező iskolája megszűnt. Így nemcsak az anyaiskola menekíthető részei kerültek Debrecenbe, hanem partikulái is idekapcsolódtak. Tulajdonképpen a váradi iskola - mely eddig fejlettebb volt a debreceninél - feladatainak átvállalása jelentette a debreceni Kollégium kifejlődésének az alapját.
A partikulák tehát az anyaiskolától kapták rektoraikat, ugyanazzal a tankönyvekkel és tanítási módszerekkel kellett élniük, mint az anyaiskola. Azonban a rendkívül szoros kapcsolat ellenére nagyon változatosan működött. Már abban eltértek egymástól, hogy minden település a maga gazdasági, társadalmi és kulturális lehetőségeihez mérten szabályozta partikulája nagyságát. Nem volt egységes felszerelés, sem egy adott épülettípus. A XVI-XVII. században a kisebb településeken a pap volt a tanító, ez a tény pedig meghatározta a később kirendelt tanítóval való viszonyát. A tanítót sok helyen a lelkész segítőtársának ,sőt, alkalmazottjának tekintették, nála jelöltek ki szállást számára, vele fizettették a bérét. A partikulákban a tanerők nagyon sűrűn váltogatták egymást, átlagosan 2-3,esetleg 4 évet töltöttek egy helyen. Az is bonyolította a helyzetet, hogy az anyaiskolával nem volt egységes a kapcsolat, vagyis a partikuláris kapcsolatok csak egy része volt közvetlen. Gyakoriak voltak a közvetett, sőt többszörösen közvetett kapcsolatok. Így - Dankó Imre megfogalmazása alapján - "nem csoda, hogy a XIX-XX. század egységesítő, zárt rendszereket alkotó és kedvelő világa a partikulákat merő zűrzavarnak, következetlenségek és ellentmondások halmazának érzékelte és aszerint ítélte meg: alacsony színvonalon működő szervezetlen iskoláknak minősítette őket... azt a hibát követték el, hogy a partikuláris iskolarendszerek megítélésében saját koruk szervezeti, módszertani, társadalmi és kulturális eredményeit, viszonyait alkalmazták."
Nem vették figyelembe azokat a társadalmi, gazdasági, illetve kulturális körülményeket, melyekben ezek az iskolák működtek.
A nagy változatosság ellenére azonban a partikulákban működő tanítás általában hasonló renddel folyt. Az oktatás két féléven át tartott. Az első félév általában József naptól (március 19.) Dénes napig (október 9.) tartott, a második pedig Dénes naptól József napig. Az első félévet nyári, a másodikat pedig téli félévnek is hívták. A téli félévre nagyobb tananyag volt előírva, tekintettel arra, hogy a diákok a nyári félév leghosszabb szünetében - amely négy hétig tartott - inkább a mezőgazdasági munkálatokban segédkeztek.
Még ez alatt az idő alatt is napi egy órát tanulniuk kellett délutánonként a diákoknak. Az őszi szünet két hetes volt. Mindkét szünet nyilvános vizsgával zárult, ezután pedig a tanulók kaptak egy-egy hét szünetet. A diákok a tanítási napokon délelőtt és délután napi 3-3 órát tanultak, kivéve szerdát és szombatot, amikor ez az idő 1-1 órára csökkent. Vasárnap is kellett "oskolába" járniuk, ekkor a tanulásra szánt idő délelőtt és délután 2-2 óra volt. Ünnepekkor nem volt tanítás, hanem a diákoknak templomba kellett menni, istentisztelet után pedig a rektor vagy a preceptor az iskolában felkérdezte tőlük a prédikációt.
A debreceni Kollégiumnak mint anyaiskolának ,Magyarország területén rendkívül sok helyen alakultak ki partikulái, többek között például a Duna-Tisza közén, a dunántúli Mezőföldön, a Sárközben, Baranyában, a Szerrémségben, szórványosan a Közép-Dunántúlon, Veszprém és Somogy megyében, a Tisza jobb oldalán, és természetesen a Tiszántúlon. Így tartozik ide a Hegyköz vidéke, azon belül pedig Hegyközpályi egytanítós népiskolája is.
Az egytanítós népiskola
A török Magyarországból való kivonulásával egyfajta megújulás vette kezdetét az egész ország területén. Ez az időszak a magyar iskoláztatás és pedagógia számára is korszakváltást jelentett.
Amint Pályiban újra helyreállt a rend, iskolát hoztak létre, mégpedig ún. egytanítós népiskolát, mely már 1700 óta elkezdte működését. Ekkoriban még nagy szerepe volt a szájhagyomány útján terjedő szóbeli kultúrának, ám az I. Lipót által elrendelt betelepítés után az új birtokos indítványozta a szervezett tanítás bevezetését Pályiba. Az volt a főcél, hogy lehetőleg minél több falusi gyermek részesüljön rendszeres oktatásban és nevelésben. Ennek az iskolának a létezéséről egy XVII. századból fennmaradt jegyzőkönyv tanúskodik, mely szerint a vidéken ekkor már működni kezdtek református iskolák.
A népiskola kifejezés csak az 1860-as években terjedt el a magyar tanügyi szaknyelvben, a német "Volkschule" tükörszavaként. Ez a megnevezés nem túl megfelelő, ugyani megtévesztő lehet. Nemcsak az egy-, két- vagy háromtanítós - az illető település lakosságának anyagi teherbírásának függően - a falusi iskolákat foglalja magába, ahova kizárólag a helybéli gyerekek járhattak, hanem városi gyerekek ,iparosok és polgárok utódai számára is nyitva állt. Mészáros István definíciója alapján a népiskola tulajdonképpen egy "olyan szervezetileg önálló intézmény, melyben nevelés és oktatás egyaránt folyik; az oktatás keretében az alapszintű általános művelődési anyag viszonylagosan befejezett rendszerét a tanulók anyanyelvén nyújtja".
A népiskola kifejezést az 1868-i 38. törvény tette általánossá, mely "a népiskolai közoktatás tárgyában intézkedett".
Egy 1825-ben kiadott jegyzőkönyvből kiderül, hogy ebben az évben, az ő szolgálata idején az iskolamester Földesi József, aki egyben a fiúk tanítója, a leányoké pedig Szegedi Miklós, preceptor nincs a faluban. Ebben az esztendőben 77 diák tanult az iskolában.
Az egytanítós népiskolák számára nagy feladat volt a XIX. századi modernizációs próbáknak való megfelelés. Ez természetesen a pályi iskola vezetőinek is gondot okozott. Fennmaradt egy javaslat, mely Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárában található meg, és melyet az 1847-ben kiadott debreceni tanítási reform bevezetése alkalmából készítettek a helyi népiskolákban való használhatóság szempontjából.
Az oktatás összevont osztályokban történt, mindig magyar nyelven.
1769-ből tanítói díjlevél maradt fenn, melyben a tanulók után járó természetbeni és anyagi juttatásokról őriz adatokat. Bár az iskola építéséről nincsenek pontos adatok, de az kiderül, hogy a tanítás megszakítás nélkül folyt. Hegyközpályiban a fiúkat és a lányokat általában különböző tanítók tanították.
Az 1801-ben kelt egyházlátogatási jegyzőkönyvből kiderül, hogy ebben az esztendőben Pályiban 144 család, vagyis 500 személy élt. Az ekkoriban itt szolgáló Sulyok József prédikátort kedvelte a gyülekezet. Az iskolamester Földesi Nagy József volt, aki 59 fiút tanított, azok viszont semmit sem tudtak, bár keveset is tanultak. A lányok tanítója Jakab András volt, aki 50 leányt tanított, de ő is sikertelenül. Ennek ellenére mindkét tanító megmaradhatott.
Egy 1803-ból fennmaradt jegyzőkönyvben a tanítómester beszámol arról, hogy milyen anyagi javak illetik őt a gyerekek részéről, illetve számba veszi a tankönyvek címeit és az azokért való kiadásokat. A tanító minden gyerektől kapott 12 forintot, meghatározott mennyiségű mustot, búzát illetve tűzifát. A tankönyvekre több mint 600 forintot költött. Mindemellett kiderül, hogy az iskola épületét ebben az évben renoválták.
Egy 1828-as jegyzőkönyvből kiderül, hogy ebben az esztendőben egy újabb épületszárnyat építettek abból a célból, hogy a fiúk és lányok elkülönített képzését könnyebben valósíthassák meg, ami eddig hely hiányában nagyon nehéz volt.
Az 1842-ben levő váradi helyosztó gyűlés határozata alapján "Hegyözpályiba a csatári leánytanító Bányai Lajos fitanítónak adatott."
Az 1864-es egyházi jegyzőkönyv mellett a tanügyi helyzetről is készült egy hasonló összeírás, melyből kiderül, hogy ebben az évben 62 iskolaköteles gyermek volt számon tartva - 36 fiú és 26 lány - akik közül összesen mintegy 32-en jártak iskolába, valamint szerepel a diákok névsora is az 1863/64-es tanévben. Ez a jegyzőkönyv magába foglalja a korabeli tanító, Erdélyi Ferenc Pályiban alkalmazott tantervét a felhasznált tankönyvekkel, útmutatókkal együtt, valamint az iskola helyzetét - ekkor vásároltak új padokat a diákok számára - és színvonalat tartalmazó tanítói jelentést. Itt olyan tantárgyak jelennek meg, amelyek vallásos nevelés és általános műveltség szempontjából nagyon fontosak a gyermekek számára, és amelyek részben a már említett javaslatban is jóvá lettek hagyva. Ezek a következők:
I. osztály: "vallástudomány (Kecskeméti Útmutatás),a magyar hon története(sárospataki kiadás),a magyar királyság földirata(Batizfalvi), Szent Dávid Zsoltárai könyv nélkül, számtan(Csányi professzor),minden imádságok és a X. parancs, olvasás, folyó írásbeli gyakorlatok, éneklés".
II. osztály: "vallástan(sárospataki kiadás),a magyar hon története(Batizfalvi),Szent Dávid zsoltárai, illendőség tudománya(Kolozsvári Tóth Tamás),számtan(Csányi),iskolai imák és a X. parancs, írás(folyó, olvasás - Indali Péter),éneklés." Ezután következik egy újabb első osztálynak szóló tanterv, mely nyilvánvalóan az elemi tudást segíti elő: "vallásos értelem gyakorlatok, illendőségtan, Szent Dávid Zsoltárai, kis szavalványok, betűk és szótagok ösmertetése(Erdélyi I. Páter szerint),számtan fejből 1-től 10-ig,éneklés."
III. szoktató osztály:"vallásos értelem gyakorlatok, illendőségtan, Szent Dávid Zsoltárai, kis szavalványok, betűk és szótagok ösmertetése (Erdélyi I. Péter szerint),számtan fejből 1-től 10-ig,éneklés a többiekkel együtt."
Közvizsgálat 1863.december 20.-án volt.
A második félév tárgyai a következők:
I. osztály: "vallástudomány, Magyarország története (népiskolai könyvtár),a' magyar királyság földleírása (a tiszántúli kerület Batizfalvi szerint),Szent Dávid zsoltárok: 50.61.62.65.66.67.84. 89.100.102.103.104.105.106.108.119.135.138.139.146.148.150., számtan, a négy alap munkálat (Csányi), minden isk. Imák és tíz parancsolat, olvasás a zsoltárokból, a folyó írás gyakorlata, éneklés."
II. osztály: "vallástan (népiskolai könyvtár Sz. Történetek),a' magyar hon története (Sárospataki),zsoltárokból a' 20.23.24.25.26.28.30.32.33.34.35.36.38.40.42.47.50.61.65. -, illendőség tan (Tóth Tamás), számtan: összeadás, kivonás táblán és észből 50.ig és 100.ig,imák,tiz parancsolatok, írásgyakorlat, olvasás, éneklés együtt."
III. szoktató osztály: "szent történetekbe által menő értelem gyakorlatok, illendőség tudománya (kolozsvári docens),zsoltárok: 1.5.6.8.9.15.16.20.23.24.25.26.42 könyv nélkül, kis vers szavalványok, betűk és szótagok ösmertetése (E. I. P. szerint),számtan csak 1-20-ig fel és vissza, összeadás, kivonás, imádságok, éneklés a többiekkel."
A tanító jelentésében az ebben a tanévben felmerülő természeti problémák, valamint a nyári mezőgazdasági munkálatok miatti hosszabb szünidő keltette bonyodalmak vannak befoglalva, melyek miatt a diákokat nem sikerült karácsony havánál hamarabb összegyűjteni vizsgázásra. Vallomása szerint az iskola nagyon gyenge.
1872-ben Nagyváradon kiadtak egy új tantervet, ún. Tanrendet az egytanítós népiskolák számára, mely Pályiba is eljutott. Ez a tanrend tartalmazza azokat a tantárgyakat, melyeket a tanítónak kötelessége volt tanítani a következő osztályokban, a tananyag beosztását, illetve azokat a tankönyveket, melyekből lehetőség szerint dolgozni kellett. Ez a tanterv minden egytanítós népiskolára vonatkozott, mely Bihar megyében helyezkedett el, és református volt. A tanterv olyan tárgyakat tartalmaz, melyek a gyerekek általános műveltségén kívül testi-lelki képességeit fejleszti: hit- és erkölcstan, ének, testgyakorlás, szavalás, rajz. Ezen kívül van egy igen gyakori tantárgy Gazdasági és kertészeti gyakorlatok címmel, mely első sorban arra irányul, hogy a gyermekek földműveléssel kapcsolatos ismereteit fejlessze, hiszen mivel ez a falu lakosságának elsődleges megélhetési forrása, ebben is meg kell állják helyüket. Ez az évi jegyzőkönyvből ki is derül, hogy az iskola tulajdonában van 5 ha nagyságú terület, amely gyümölcsösként van fenntartva.
Egy 1874-ben kelt jegyzőkönyv megemlíti, hogy Szirákij István, a korabeli fitanitó és Ecsedi Antal, a leánytanító fizetésének minőségi változtatását kérte. A költségvetésből kiderül, hogy ebben az évben az iskola többféle pedagógiai segédeszközt vásárolt az oktatás színvonalának növelése céljából.
Mindemellett 1874. dec. 13.-án az egyháztanács "oskolaszéki ülnököket" választott, akiknek az volt a feladata, hogy a harangszó figyelmeztetésére tegyenek látogatást az iskolában. Ha kötelességüknek nem tettek eleget, akkor egy forint bírságot kellett fizetniük.
Pályiban 1877-ben keletkezett az iskola könyvtára,1883-ban pedig új iskolát építettek, de ez az épület nem maradt fenn. A mai épület az 1930-as években épülhetett.
A tanítók névsoráról pontos és rendszeres adat csak a XX. század elejétől maradt fenn, eszerint 1905-1920 között öt pedagógus tevékenykedett a falu iskolájában: Szentpéteri Gábor (1905-1913),Katona Jenő(1913-1914), Uy Ilona(1914-1915), Harsányi József(1915-1917), Fördős Dezső(1917-1918), Rárai István(1919-1920).
A díjlevelek és jegyzőkönyvek mellett különböző alapítólevelek maradtak fenn 1918-ból,melyek az egyházi, gyülekezeti és iskolai életet megkönnyítették. Ebben az évben Fördős Dezső a lelkipásztor Pályiban, akinek a nyomán fennmaradt egy kántortanítói díjlevél 1910-ből,valamint egy lelkészi díjlevél 1917-ből.
Ez az utolsó 1920 előtti levéltári adat, amely Hegyközpályira vonatkozik. Ekkor azonban a trianoni események rányomták a bélyegüket erre a környékre is. Pályi teljes mértékben elszakadt Debrecentől, és Váradot megtartva vásárhelyként Hegyközújlakhoz majd később Csatárhoz csatlakozott. Napjainkra három szomszédos falu Hegyközújlak, Hegyközszáldobágy, Hegyközpályi központtal új községgé szerveződött.
A trianoni békeszerződés megkötése után a falu élete gyökeresen megváltozott, bár a harcoktól ezután sem volt mentes. Az új rendszer nagy nyomást gyakorolt az emberekre, melybe sokan belerokkantak, de továbbra is becsülettel, szorgalommal élték mindennapjaikat, küzdöttek fennmaradásukért. Nekik köszönhető, hogy Hegyközpályi ma is még zömében magyar faluként létezik. |
