A hegyközpályi református egyházközség
történetének legfontosabb adatai
A Bihar megyében 1557-ben meghonosodó reformáció után az 1567. évi debreceni zsinaton határozták meg a tiszántúli egyházkerületben munkálkodó egyházi alkalmazottak javadalmát az 1Kor9,Gal 5,6 és a Róm 4,10-11 versei alapján. Díjlevelek azonban csak a XVII. században készültek.
Egy 1685-ből származó okirat szerint a török, tatár és rác dúlás következtében a falu teljesen elpusztult, a templom romba dőlt, de hamarosan újraalakult. Az 1690-es években a helybeliek, vagyis az akkor itt élő Dull család tagjai a romokban levő régi templomot elkezdték újraépíteni, a harangot pedig a templom melletti fatoronyba helyezték, melyet később vagy a németek, vagy a rácok vittek el. Az új birtokos Szikszai Kiss Péter és hozzátartozói kérésére új templom épült Diószegi Sámuel prédikátor idején, amely csaknem száz évig állott fenn, de tűzvész áldozata lett.
A XVIII. század elején a kuruc háborúk következtében nagyon sok Bihar megyei település pusztult el. Várad is az 1711-es szatmári békekötés után, Csáky Imre bíboros püspök a városba való visszajövetelekor kezdett talpra állni. A rekatolizáció rendkívüli méreteket öltött. Várad benépesülése folyamán beengedték a reformátusokat is, de őket más elbánásban részesítették, épphogy megtűrték. Csáky is szívesen fogadta a román bevándorlókat, mint a református magyar embereket. Csernák Béla megfogalmazása szerint ez "a vértelen üldözés kora, a magyar református egyház babiloni fogsága", mely a szatmári békekötés után kezdődött és III. Károly és Mária Terézia uralkodása alatt tartott. Ez a korszak tehát meghatározó volt nemcsak Nagyvárad, hanem a környező települések számára, melyek közül több teljes mértékben elpusztult, másokból elmenekült a lakosság, főként a reformátusok.
Mindent összevetve azonban Bihar vármegye a püspök főispánsága alatt is nagy részben református maradt - bár Debreczeni Ember Pál a Históriájában, melyben felsorolja a Bihari Egyházmegye eklézsiáit a XVIII. század elejéről, tizennégy olyan települést emlit, ahol a század elején még református gyülekezet élt, de ma már sem református, sem magyar ember nem lakja - ugyanis a bihari nemesség túlnyomó többsége református volt.
Ilyen körülmények között történt, hogy 1714-ben Hegyközpályi lakói az elpusztult kisöjvedi egyház harangját a Hencidán lakó Kenéz Istvántól megvették 50 forint zálog ellenében. Ez a harang állítólag elrepedt, így adták el a nagykereki egyháznak 20 forintért.
Bikács pusztulóban levő egyházközség harangját is Hegyközpályiba hozták Benkő Demetertől,10 forint zálog ellenében, a következő kikötéssel: "Ha Bikácsot vallásinkon levők megülik, Hegyközpályi tartozik a harangot visszaadni. "Benkő Demeter elmondta, hogy Bikácsot a kevés református lakos otthagyta, így a harangot a kútba rejtették, hogy ne kerüljön a románok kezébe. Távozásuk előtt kivették és 1714-ben Pályinak adták zálogba. A harangok további sorsáról nem tudunk. Valószinű, hogy az 1836-os tűzvész során megrongálódtak.
A "vértelen üldözés" ellenére Hegyközpályiban élt a református egyház. Ezt bizonyítják azok a korabeli vagy későbbi jegyzőkönyvek, melyek az egyházzal kapcsolatos mozzanatokat tartalmazzák, így például az első anyakönyv keletkezését, mely 1753-ban készült el.1756-ban körülkerítették a templomot és a lelkészlakot renoválták.1760-ban új templom épült, mely a mai templomtest alapja. A harangok számára haranglábat építettek. A felekezetben való megmaradás okát csak találgatni tudjuk. Feltételezhető, hogy Hegyközpáyi azok közé az ún. artikuláris helyek közé tartozott, melyeket az üldözés időszakában kitűztek a református vallás hirdetői számára Istentiszteleti helyként. A rekatolizáció híveinek ugyanis az volt az elsődleges célja, hogy a reformátusokat mindenestől kiszorítsák a jelentősebb városokból. Pályi több szempontból megfelelt az elvárásoknak, hiszen nagyon közel van Nagyváradhoz, mégsem tartozik hozzá, alapjában véve védett terület, és ebben az időben - alig húsz évvel a betelepítés után - nem volt túl nagy számú a népessége. Vagy talán éppen a lakosság kis száma miatt nem hatott itt a rekatolizáció...
Ez az időszak jóval megelőzte II. József türelmi rendeletét, melyben kimondja, hogy "kártékony minden, ami az emberek lelkiismeretén erőszakoskodik; - viszont a keresztyén kegyességből fakadó türelem mind a vallásnak, mind az államnak nagy hasznot hajt", és mely szerint a reformátusok templomot építhetnek maguknak.1786-ban pedig az a rendelet látott napvilágot, miszerint "azok a nem katolikus egyházak, amelyek előbb filiái voltak egy másik helynek, nem kötelesek hirdettetni többé a római katolikus parókus által", vagyis felmentést élveznek, nem tartoznak jelentésekkel, elszámolással a plébániának. Ez a rendelet Hegyközpályira is vonatkozott, ugyanis egyháza Várad filiája volt.
Ebben az esztendőben a hegyközpályi református egyház - Kállai Fodor Imre prédikátor szolgálata alatt - szegény pénzbeli támogatással járult hozzá Várad-Olasziban ekkor épülő református templom költségeihez.
Egy 1795-ben kelt jegyzőkönyv szerint ebben az évben Somogyi János a Pályiban szolgáló prédikátor - a lelkészeket ekkoriban még így nevezték -, aki 1785 óta szolgál.
A ma is fennálló templom falazatának egy része még az ősi egyházból maradt fenn.
Ezen a le nem meszelt falrészleten található egy sirfelirat, mely mára részben lekopott, elmosódott, ugyanis homokkőbe lett belevésve.
Ezen az 1722-es és 1727-es dátum van feltüntetve. Az első dátum, pontosabban az "MDCCXXII-dik Esztendő Augusztus 16. Napja" "Néhai T. N. Telegdi Csanády Krisztina Asszony" halálát jelöli, a második pedig, vagyis az "MDCCXVII-dik Esztendő Február 6. Napja" minden bizonnyal a férje halálát. Ez nem állítható teljes bizonysággal a felirat kopottsága, tökéletlensége miatt, de több, mint valószínű, ugyanis a továbbiakban a mondattöredékek két árva gyermek nevét örökítik meg, a "Ferencz" és "Carolina" neveket. A továbbiakban egy vershez hasonló írás következik, amely a sírkő olvasójához szól, utolsó sorai azonban már egyáltalán nem kivehetőek, mert teljesen megkoptak. A még olvasható néhány szó így hangzik:
"Az okát Halandó e néma kötül ne kérdezd
Menj vissza a még élő Halandókhoz
Tudakozd a tiszta kegyesség...
Házassági hűségért..."
Az egyház tulajdonában több úrvacsorai eszköz található, melyek nagyrészt a XVII-XVIII. századból valók, egy ónból készült talpas poharat kivéve, melyen a következő szöveg olvasható: "Emlékül - a Hegyközpályi református egyház igaz híveinek közadománya".
Ezen tárgyak közül legrégibb a kis keresztelő kancsó és a hozzá tartozó ónból készült tányérka, melyek 1645-ből valók.
Időrendben két boroskancsó következik. Az első 1725-ből való, és a következő írás olvasható rajta: "Ezt a kannát a Hegykispályi Reformata Szent-Ecclesia szerezte maga kölcségéből Isten dicsőségére Anno Domini 1725".
A másik kancsón ugyanez a felirat olvasható, de az 1726-os dátum szerepel rajta.
A következő gyönyörű aranyozott ezüst tányér 1775-ből való, ez a felirat található rajta: "Tsináltatta maga szükségére 1775dik. Esztendőben a H.K. Pályi Reformáta szent ekklésia".
Ezenkívül van még egy aranyozott ezüst pohár, melyre nincs feltüntetve a keletkezési dátum, viszont a felirat tanúskodik "hovatartozásáról": "Hegykez Pályi Ecclesia Számára való pohár".
Van még az egyház birtokában egy ón tányér, melyen felirat sincs, minden bizonnyal lekopott az idő folyamán.
1801-ből fennmaradt három díjlevél, mely a lelkész, a leány-, illetve a fitanitó évi fizetését rendszerezi és mutatja be.
A XIX. század első éveiben megépül a téglatorony mai formájában, így 1809-ban először szólalhatnak meg benne a harangok Sulyok József - aki 1788-ban került a faluba, és 1807-ig szolgált itt, helyére pedig Jenei Sámuel került - prédikátorságának és Szabó Mihály gondnokságának idején.
1818-tól kezdve Imre József Hegyközpályi lelkipásztora.1836-ban a templom és a toronytetőzet fazsindelye leégett. A zsindelytetőt újra elkészítették, a megolvadt harangok darabjaiból pedig újat öntöttek. A mennyezetet a mai formában boltozatosra építették és újrazsindelyezték.
1829-ben már Molnár Mihály a lelkész, akinek a jegyzőkönyv szerint példamutató a szolgálata, őt Székelyhidi József követte aki 1842-ben fölmondott. Az egyház főgondnoka, Szilágyi Imre az esperes tudta nélkül meghívta az érmelléki egyházmegyében levő Felsőábrányban szolgáló Rácz Lajost. Így a váradi helyosztó gyűlésen mentek a falu elöljárói az espereshez megegyezést kérni, aki a következő megjegyzéssel adta meg: "minthogy a' h.k.pályi egyház, fennálló egyházi törvényeinkhez magát tartani nem kívánja: kénytelen vagyok megengedni, hogy cselekedjen a' mit akar ".Eszerint a "h.k.pályi egyház az egyházi törvények szabályain túl terjeszkedett", ezért megrovást kapott. Rácz Lajos azonban 1848 márciusában Váncsodra menekült, helyette pedig a falu elöljárói a váradi másodoktató Szatmári Györgyöt kérték fel a szolgálatra. Ő mindössze 1853-ig szolgált, amikor Nagy József követte.
Fennmaradt egy 1864.január 29-én kelt egyházi jegyzőkönyv, mely minden hivatalos adatot pontosan közöl a falu helyzetéről. Ebből kiderül, hogy ebben az esztendőben Pályiban 541 református vallású lakos élt. Ezenkívül pontos adatok vannak az egyház közjavairól, az egyházi hivatalnokok "létállapotáról", valamint a beszolgáltatandó adománypénzekről. Az egyházi javak a következők: a pap birtokában van 5200 m2,ölével számolva 8 1/8 hold szántóföld; az egyház birtokában van 3 hold kaszáló. Ingatlanok:519 forint 72 krajcár; két ház telkestől: a lelkészi lak és az iskolaház.Ingók:4 anyakönyv,6 darab jegyzőkönyv,2 harang;
Úrasztali készlet:2 ezüst pohár, egy arannyal futtatott ezüst- és egy "czintányér",3 czinkanna,abrosz,9 darab kendő. Az egyháznak ebben az évben144 forint 23 krajcár betétele volt és 157 ft 48 kr kiadása. Az egyházi épületek állapotát tekintve a jegyzőkönyv szerint "a templom új fedelet vár,a lelkészlak fedele és hátsó falai újítást igényelnek, s az iskola épületén is némi javítás szükséges. A temető jó karban van; gyümölcs iskola nincs." A lelkész neve Oláh József, aki Szabolcsban született 1834-ben,és két éve szolgált a gyülekezetben. A tanító és kántor Erdélyi Ferenc, aki Nyirbátorban született szintén 1834-ben és egy éve munkálkodott Pályiban. A jegyzőkönyv íróinak megjegyzése szerint szorgalmas és jó erkölcsű. A gondnok neve Munkácsi Sándor, a presbitereké pedig : Bornemisza Sándor, id. Jakab Dániel, Tóth Mihály, id. Szabó Sándor, Bornemisza József, Dull Mihály, Asztalos István, Munkácsi Sándor, Jósa Sándor, id. Dull András, Zima István, Szabó János.
Az adománypénzeket az egyházkerület, illetve a főiskola pénztárába kellett beszolgáltatni, egy jól meghatározott pénzösszeg formájában, melynek végösszege 19 ft 6 kr volt.
Egy 1867 november 24.-én kelt jegyzőkönyv szerint a presbitérium határozata alapján az egyház éveken át kapálatlan szőlőjét az ágybért nem fizető egyháztagokkal munkáltatják meg. Ez az egyházi tartozás egy véka gabona volt, melyet egy 1874-ben kiadott rendelet szerint 1 fr 75 krajcárral lehetett kiváltani.1030 forintot, amit néhai egyháztagok hagytak az egyházra ,a lelkészi lak cserépzsindelyezésére költik.
1870-ben új lelkészlak épült, egy 1873-ban kelt egyházi jegyzőkönyv szerint pedig a torony zsindelytetőzetét javították meg. A következő esztendőben az innen megmaradt pénzt, valamint a legelőkért kapott összeget a lelkészi és tanítói lak tetőjavítására költötték.
1875-ből fennmaradt egy esperesi jelentés, mely pontról pontra számba veszi a lelkész és az egyház, valamint a tanító javait: a szántóföldet, kaszálót, legelőt, valamint az ingó és ingatlan vagyont.
1901-ben a templom zsindelytetejét bádoggal, a tornyát vörösréz lemezekkel cserélik fel.
Ebben az évben öntik meg a templomban ma is meglévő kisebbik harangot. A nagyobbik harang öntésére majd 1926-ban fog sor kerülni.
A templomban levő orgona 1912-ben készült Debrecenben, Kerékgyártó István orgonakészítő műhelyében.
1913-ban átépítették a régi lelkészlakot, emellett pedig új istálló is épült, viszont egy 1914-es vihar felszakította a templom déli oldalát, és a lelkészlak cserepeit összetörte.
1914-1918 között az első világháború idején a nagyobbik harangot elrekvirálják. A falun nem söpört át akkora intenzitással a háború, mint más lakott területeken, viszont a férfiakat ekkor is harcba vitték, így újabb hatalmas veszteség érte a térséget.
1917-ből számos "Alapítólevél" maradt fenn, mely az egyház, az iskola és a lakosság könnyebb boldogulását célozta meg. Ezek pontosan kiszámolt állandó jutalékok voltak attól függően, hogy mi volt a célterületük. Ezek az iratok nem csak a megszabott összeget tartalmazták, hanem azokat a kötelezettségeket is, melyek az illető alappal jártak. Az alapítólevelek a következő területekre vonatkoznak: Toronyóra alap, Iskolai alap, Közszükségleti alap, Szegényalap. Ezeket az alapítóleveleket a bihari református egyházmegye 1918. szeptember 20.-án tartott közgyűlésén hagyták jóvá Nagyváradon.
1920-ban érkezett a faluba Kovács Antal református lelkész, aki Hajdúböszörményből származott, és negyven évig szolgált a hegyközpályi református egyházban.
A mostani lelkész Katona János körülbelül 1984 óta szolgál a faluban, és állítása szerint nagyon jól érzi itt magát.
Körülbelül 5-6 éve mondhatni rendszeresen holland segítséget kapott a falu lakossága. Többek között ruhaneműkkel segítették a lakosságot, kibővítették a lelkészlakot.
A mostani Református Templom
|
